Emlőszűrés

Az emlőrák Magyarországon is vezető halál ok a nők körében. A későbbi életkorra tolódott szülési tendencia miatt a fiatal (40 év alatti) életkorban felismert daganatok száma jelentősen megnőtt.
A fiatalok azonban már csak akkor kerülnek orvoshoz, ha tapintható méretű elváltozást észlelnek. Sajnos ez gyakran már késő!

20 éves kortól havonta javasolt az emlők önvizsgálata (bővebben >>>).

Az eszközös szűrővizsgálatnak két lehetősége van.

 

Ultrahangos emlővizsgálat


40 éves kor alatt, illetve mellimplantátumot viselőknél kortól függetlenül ultrahangos vizsgálatra van lehetőség.

35 éves kor alatt a női emlő dús mirigyállománya a hagyományos röntgen mammográfia számára csak korlátozottan vizsgálható. Ebben az életkorban egy tapintható elváltozásról ultrahang vizsgálattal eldönthető, hogy folyadéktartalmú (ciszta), vagy szöveti szerkezetet mutat, hogy egymagában, vagy többedmagával van jelen. Az eredmény ismeretében döntünk arról, hogy kontroll, mintavétel, illetve további vizsgálatok, akár mammográfia szükségesek-e?

A nagy feloldóképességű vizsgálófej segítségével megállapíthatóak a tejutak tágulatai, a mirigyállomány gyulladásos folyamatai is. A vizsgálat része a kétoldali hónaljárok, a kulcscsont feletti és alatti területek, valamint a szegycsont környezetének a vizsgálata is, melynek során megnagyobbodott, kóros nyirokcsomókat lehet felismerni.

A vizsgálat különleges előkészítést nem igényel. A vizsgálatnál az emlőket kell szabaddá tenni, tehát célszerű úgy öltözni, hogy e terület egészen a derékig könnyen szabaddá tehető legyen.

 

Mammográfia


35 év felett az ultrahang vizsgálat önmagában elégtelen a pontos véleményalkotáshoz, az esetleges rosszindulatú folyamat biztos felismeréséhez. Emiatt (néhány kivételtől eltekintve) kizárólag a mammográfia kiegészítéseként alkalmazzuk. Nem alkalmas az emlők ultrahang vizsgálata 35 éves kor felett a mellrák szűrővizsgálatára, nem helyettesíti a mammográfiát.

A mammográfia az emlők Röntgen vizsgálata, amikor az emlőkről natív Röntgen felvételek készülnek. Szakmailag indokolt esetben a vizsgálatot ultrahangos emlő és hónalji nyirokcsomó vizsgálattal egészítjük ki.

Miután a mammográfia Röntgen vizsgálat, nem ismételhető egy éven belül, ill. nem alkalmazható mellimplantátumot viselő hölgyeknél, vagy terhesség és szoptatás alatt.


 

Ha a mellre vagy a mellbimbóra gyakorolt enyhe nyomás hatására mellében megvastagodást, csomót, daganatot vagy köteges elváltozást tapint (amely az esetek döntő többségében fájdalmatlan!), mellbimbójának, esetleg a mell bőrének behúzódását, kisebesedését, megvastagodását véli felfedezni, ha mellbimbójából véres vagy savós váladék szivárog vagy mellét visszatérően fájdalmasnak, duzzadtnak érzi (menstruációtól függetlenül) haladéktalanul forduljon orvoshoz!

 

További szűrővizsgálataink >>>


 

Vissza